Tisztelt Partnerünk!
Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy cégünk megkezdi az LTV videotechnikai termékek forgalmazását Magyarországon. Idén januárban született az a megállapodás, melynek keretein belül a Zmax Üzletház kizárólagos forgalmazási jogokkal rendelkezik a hazai piacon. A partner, illetve beszállító a német LTV Europe Sicherheitstechnik GmbH, melynek tulajdonosai a biztonságtechnika területén több évtizedes tapasztalattal rendelkező német, orosz illetve magyar szakemberek. A 3 millió euró (közel 1 milliárd forint) beruházással létrejött cég központja (és egyben székhelye) Brémában, a dél-német, svájci és osztrák területekért felelős regionális irodája Nürnbergben található, míg a vállalkozás logisztikai központja, a többnyelvű műszaki támogató részleg, illetve az európai Call Center Budapesten került kialakításra.
“Az elsődleges szempont egy olyan versenyképes vállalkozás létrehozása volt, amely elegendő tőkével és szakmai háttérrel rendelkezik ahhoz, hogy a jelenleg Európában található vetélytársakkal szemben fel tudja venni a versenyt. Az elképzelés megvalósításához komoly német szakemberek, illetve orosz szakmai befektetők társultak, így hosszas előkészítés után az LTV Europe GmbH megkezdhette működését. A nemzetközi összefogással megvalósult vállalkozás termékkínálata, raktárkészlete és műszaki háttértámogatása egyedülálló – nem csak a magyar, de az Európai piacon is -, így biztos vagyok benne, hogy a hazai ügyfelek is megelégedéssel vásárolják majd a termékeinket.”
Szilágyi Zoltán
tulajdonos, műszaki igazgató
LTV Europe GmbH
A márka magyarországi disztribúcióját a cég regionális értékesítési menedzsere vezeti, aki az alábbi elérhetőségeken várja az Önök megkeresését:
Gángó Krisztián
E-mail: k.gango@ltv-cctv.eu
Telefon: +3630 606 5862
Műszaki háttértámogatást és technikai információt az alábbi elérhetőségeken kaphat:
Nagy Tamás
E-mail: t.nagy@ltv-cctv.eu
Telefon: +36 70 608 5505