A térfigyelő kamerarendszer telepítése nemcsak bűncselekmények felderítése szempontjából rendkívül fontos, hanem megfigyelhető megelőző hatása is.
Városok, de kisebb települések biztonságáért is egyre több helyen analóg, vagy IP kamera kültéri felszerelésével járulnak hozzá a helyi közösség vezetői. A térfigyelő rendszer kiépítése költséghatékony módja az alábbi célok megvalósításának:
A Zmax Zrt. által forgalmazott videotechnikai termékek kiváló megoldást nyújtanak térfigyelő rendszerek megvalósítására, a kínálatban többek között megtalálhatók:
A térfigyelő kamerarendszerek igény szerint lefedhetnek egy meghatározott területet, vagy akár egy egész települést is. Választáskor fontos szempont a kamera képének minősége, felbontása, hogy változó fényviszonyok mellett is értékelhető eredményt rögzítsen, illetve ellenállónak kell lennie a káros környezeti hatásoknak is.
Önmagában a kamerák és a rögzítésére alkalmas eszközök nem alkotnak teljes rendszert, gondoskodni kell tápellátásról, vezetékes vagy vezeték nélküli adatátvitelről is. A részegységek működő egységgé kovácsolása mérnöki feladat, ezért szakértő csapatunkkal a térfigyelő kamerarendszerek tervezésének, telepítésének teljes folyamatát vállaljuk.