A Zmax Zrt. partnercége, a Umirs Europe Kft. a világ egyik leghosszabb, ezer kilométeres egybefüggő határvédelmi rendszerét szállítja Türkmenisztánba – jelentette be Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a március 19-i sajtótájékoztatón Budapesten.

Szabó László szerint a sikeres üzlet a nemzetközi szinten is versenyképes magyar mérnöki fejlesztés nélkül nem jött volna létre.

Puskás András, az Exim vezérigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére közölte: a teljes beruházás értéke 5,5 millió dollár. Az Exim 1 millió dollárnyi éven belül megtérülő hitelt nyújtott az Umirs Europe Kft.-nak a kiszállítás teljes költségének megtérítéséhez.

Szilágyi Zoltán, a Umirs Europe Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a türkmén határőrség részére építik ki a rendszert, a Türkmenisztán és Afganisztán közötti határ ezer kilométeres szakaszán. Ismertetése szerint a saját innováció alapját egy jelfeldolgozó központ alkotja, amely képes érzékelni, ha valaki átvágja a kerítést, vagy átmászik rajta. A központi egységektől érkező adatok kiértékelését a Molaris Kft. által fejlesztett felügyeleti szoftver valósítja meg. A rendszer első ütemének szállítása március végén sikeresen megtörtént. A teljes rendszer augusztus végéig kerül leszállításra.

A sajtótájékoztatóról szóló rövid összefoglaló a M1 egyik esti híradójában helyett kapott. A hír a videó 10:00 percénél kezdődik.

m1_hatter

Bővebben: http://www.hirado.hu/2015/03/19/ket-magyar-ceg-hatarvedelmi-rendszert-szallit-turkmenisztanba-2/